Megvannak az idei pickleball bajnokok!!!

Felsőbüky Klára idén három kategóriában is a csúcsra ért. Egyéni bajnoki címe mellé Jármer Erikával és Jakab Zitával együtt női párosban, valamint Komáromi Rudolf oldalán vegyes párosban is első helyen végzett. A férfiak közül megvédte címét egyéniben Szent-Andrássy Márk, míg párosban a két különböző párral is győzni tudó Havasi Balázs mellé legjobb „fix” párként a Komócsin Balázs és Komáromi Róbert páros állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Tökéletes időjárás fogadta az ismét nevezési rekordot döntő 43 fős versenyző sereget az Országos Bajnokság negyedik, egyben utolsó fordulóján, Budapesten.


Nézzük az eredményeket!

Női egyéni: Mivel Felsőbüky Klára már a forduló előtt bebiztosította bajnoki címét egyéniben, így inkább rápihent a párosokra és nem indult ebben a kategóriában. A trónkövetelők közül Kurtz Timi rögtön magához is ragadta a kezdeményezést, mivel az első meccsén gyorsan „elintézte” Jármer Erikát. Mivel Timi ezt követően is magabiztosan gyűjtögette a győzelmeket gyorsan egyértelművé vált, hogy megszerzi a forduló aranyérmét, ezzel bebiztosítva az összetett ezüstjét. A második helyért folytatott küzdelemben hármas körbeverés alakult ki, hiszen Jármer szoros meccsen győzött Komócsinné ellen (11-9), míg Takács Flóra parádés játékkal meglepte (11-7) Jármert, valamint Komócsinné simán verte Takácsot (11-3). A körbeverésből most Komócsinné jött ki a legjobban, így ő lett a forduló ezüstérmese, Jármer a bronzérmese, míg a pimaszul fiatal és rendkívül tehetséges Takács pedig a negyedik. Jármer bronza összetettben is bronzot ért. Említsük meg Csillag Mariannt is, akinek egyéniben be kellett érnie az 5. helyezéssel.
Forduló végeredménye: 1. Kurtz, 2. Komócsinné, 3. Jármer, 4. Takács F., 5. Csillag
Bajnokság dobogósai: 1. Felsőbüky, 2. Kurtz, 3. Jármer

Női páros: Hat páros (2 újonc párossal) adta le nevezését a fordulóban, hogy meg tudjuk, ki csatlakozik a győztesek klubjába Felsőbüky Klára mellé. Sajnos a várt izgalmak elmaradtak, mert ma mind a Felsőbüky/Jármer, mind pedig a Kurtz/Jakab páros simán menetelt a döntőig. Ott aztán Jármerék esélyt sem adtak (15-5) ellenfelüknek, így bezsebelték az aranyat. Ezzel pedig eldőlt, hogy Klári mellé Jakab Zita és Jármer Erika is felállhat a dobogó tetejére. Minimális lemaradással, így Kurtz Timi jött be ezüstérmesnek. A harmadik helyet igazi házi rangadóban a Csillag Mariann/Leidli Nikoletta kettős nyerte, odaérve ezzel az összetett 3. helyére. Az újonc párosok egyelőre egy-egy szép labdamenetig jutottak a „rutinos rókák” ellen, de ahogy bajnoknőnk klasszikusan fogalmaz: „Az idő nekik dolgozik!”
Végeredmény: 1, Felsőbüky/Jármer, 2. Jakab/Kurtz 3. Csillag/Leidli, 4. Komócsinné/Kétszeriné, 5. Horváth/Pajor, 6. Majoros/Szecsődi-Parragh E.
Bajnokság dobogósai: 1. Felsőbüky/Jakab/Jármer 2. Kurtz, 3. Csillag/Leidli N.

Férfi egyes: A továbbra is veretlen és immár kétszeres magyar bajnok Szent Andrássy Márknak most 9 kihívója akadt. Mivel a hír bejárta az országot, így Andocs mellett most már Érdről, Sopronból, Dunaharasztiból is érkeztek a kihívók és bizony-bizony megrángatták az „Oroszlán bajuszát!” A csoportmeccsek során Szent-Andrássy és Takács M. viszonylag könnyebb csoportba került, így könnyedén masírozott be az elődöntőbe. A másik csoport, nevezzük egyszerűen „halálcsoportnak” minden meccse élet-halál kérdés volt a játékosoknak. Kínál szenvedve ugyan, de végül hibátlanul jutott az elődöntőbe. A másik elődöntős kiléte az utolsó pillanatig nyitott volt, ugyanis az újonc Hodruszki és Paár rendesen megkavarta az erőviszonyokat. Elég csak azt említeni, hogy ha Hodruszki 10-6-nál megcsinálja a meccslabdáját Havasi ellen, akkor ő jut tovább. Ez nem sikerült neki, sőt Havasi megfordította a mérkőzést, így ő nézhetett farkasszemet Szent-Andrássyval. Ki kell emelnünk Paár-t is, aki szintén az utolsó pillanatig versenyben volt a továbbjutásért.
Az egyik elődöntőben Kínál könnyedén verte 11-5-re Takács Miklóst, míg a másikban a rendkívül jó napot kifogó Havasi olyat tett, amire eddig nem volt példa. 2 meccslabdához is jutott Szent-Andrássy ellen. Ekkor azonban Márk egy vonalra kihelyezett (Havasit nagyjából 2-3 cm választotta el attól, hogy nyerjen) ütéssel visszavette a kezdeményezést és 13-11-re végül behúzta a torna egyik legizgalmasabb mérkőzését. A döntő színvonala sajnos elmaradt a megszokottól, így Szent-Andrássy simán nyert Kínál ellen. A bronz végül Havasié lett, pedig Takács M. most is óriásit hajrázott (11-9).
Említsünk szót az újoncokról is, akik egyáltalán nem vallottak szégyent. Főleg Paár és Hodruszki nyújtott lenyűgözőt. Fontos tovább megemlíteni a 11 éves Takács Vincét, aki ismét elég bátor volt ahhoz, hogy szembeszálljon a legjobbakkal. Egyre jobb lesz Vince! Hajrá!
Végeredmény: 1. Szent-Andrássy, 2. Kínál, 3. Havasi, 4. Takács M., 5. Paár, 6. Jakobicz, 7. Hodruszki, 8. Kiss, 9. Komócsin, 10. Takács V.
Bajnokság dobogósai: 1. Szent-Andrássy 2. Kínál, 3. Havasi

Férfi páros: Kilenc páros, elég fura lebonyolítással és végletekig fokozott izgalmakkal. Ez jellemezte a férfi páros mezőnyét. A 3×3 fős csoportból simán jutott tovább a három favorit Havasi/Zalai, Takács M./Kínál és Komáromi Róbert/Komócsin (talán Takácséknak és Komócsinéknak volt egy-két izgalmas percük Kétszeriék, illetve Matuzék ellen).
Ezt követte a playoff, ahol a három legjobb páros körmérkőzés formájában döntötte el a legjobb három sorrendjét. A sorsolásnak köszönhetően az első két meccsen rögtön kiderült, hogy Takácsék végeznek a harmadik helyen és az utolsó mérkőzés dönt az első és második kilétéről. Ebben Havasiék kezdtek jobban 9-6-ra is vezettek, de aztán Komócsinék 9-9-re egyenlítettek. Itt beragadt mindkét páros, így úgy tűnt az nyeri a 15 pontig tartó összecsapást, aki előbb szerzi meg a 10-ik pontját. Ezt Komáromiék szerezték ugyan, de nem tudtak nagyon ellépni. Így érkeztünk el két időkérést követően 13-12-es Komócsin/Komáromi vezetéshez, amikor néhány hiba végén Zalaiék újra kezükbe vették az irányítást. Ez annyira jól sikerült, hogy össze is szedték a mérkőzés és a forduló megnyeréséhez szükséges 3 hiányzó pontot, így végül 15-13-ra nyertek. Mivel Zalai nem indult a 2. fordulóban, illetve a 3. fordulóban nem jött ki Havasival nekik a lépés, így végül Havasi mellé a Komáromi Róbert/Komócsin Balázs páros lépett a bajnoki dobogó legfelső fokára. Az alsóbb házakban Bőhmék kettőt nyerve negyedikek Hodruszkiék és Kissék előtt. A 7-9. hely között pedig Jakobiczék nyertek kettőt a Takács család illetve Patkolóék nagy bánatára.
Végeredmény: 1. Zalai/Havasi, 2. Komócsin/Komáromi Róbert, 3. Takács/Kínál, 4. Matuz/Bőhm, 5. Kétszeri/Hodruszki, 6. Kiss/Paár, 7. Kalifia/Jakobicz, 8. Takács A./Takács V., 9. Patkoló/Szecsődi- Parragh I.
Bajnokság dobogósai: 1. Havasi/Komócsin/Komáromi Róbert 2. Zalai, 3. Takács M./Kínál

Vegyes páros: Tizenhat páros vett részt a tegnapi utolsó fordulóban, így a 4 végső győzelemre is esélyes párosnak komoly feladatot kellett teljesíteni, ha magasba akarta emelni a végső győzteseknek járó trófeát. Az esélyesek mind továbbjutottak a csoportból ugyan, de azért említsük meg a Hodruszki/Horváth kettőst, akik óriásit menetelve előbb a bajnoki címre pályázó Ferenczi/Jármer kettőst verték, majd pedig az „alsóházba” száműzték Komócsinékat. Említsük meg továbbá a szintén piszkosul fiatal Pajor/Kétszeri párost, akik csupán pontaránnyal estek ki a pokoli erős Kínál/Farkas V. és Ignácz/Jakab fémjelezte csoportból. A másik kettőben Komáromi Róberték első Takács Miklósék második helyen mentek tovább. A negyedik kvartettben ki-ki meccset vívott egymással a két egyéni bajnok fémjelezte Szent Andrássy/András és Felsőbüky/Komáromi Rudolf párosa (0-9-ről fordítva nyertek Márkék).
A negyeddöntőben Felsőbükyék és Szent-Andrássyék nagyon simán jutottak tovább Takácsék és Komáromi Róberték bánatára. A másik 2 negyeddöntő minimális különbséggel Ferencziék (Ignáczék ellen), illetve Kínálék (Hodruszkiék ellen) javára billent. Így az elődöntőben farkasszemet nézett egymással a női páros győztes 2 tagja Felsőbüky és Jármer. Ez a mérkőzés most Jármeréknek feküdt jobban, így készülhettek a „hosszabbításban” éppen nyerő Szent-Andrássyék ellen. A döntő előtt egyszerű volt a képlet, hiszen ha az első fordulóhoz hasonlóan ezt is behúzzák Ferenczi Zoliék, akkor bajnokok. Ha nem, akkor Felsőbüky Klára Komáromi Rudolf oldalán a harmadik számában is magyar bajnok lesz. Nem tudjuk, hogy a tét vagy a Szent Andrássy/András páros stílusa miatt, de utóbbi eshetőség jött be, így a múltkori ezüst után most a Szent-Andrássy/András páros nyakába került az aranyérem. Mindez azt jelentette, hogy Felsőbüky Klára ebben a számban is bajnok Komáromi Rudolf oldalán.
Érdekességként jegyezzük meg, hogy Szent-Andrássy és András élete első vegyes páros meccsét pont a Ferenczi/Jármer kettős ellen játszotta. Akkor 11 1-re kaptak ki. Néhány hónap gyakorlás csodákra képes ebben a sportban is, hiszen idei utolsó tétmeccsüket is Jármerék ellen játszották. Most 15-7 lett nekik. Gratulálunk!
Az 5-8. helyért zajló küzdelmekben Hodruszkiék bizonyultak a legjobbnak, így teljesen megérdemelten szerezték meg az igen előkelő 5. helyet. Sajnos Ignácz megsérül, így nem tudott már pályára lépni, így Komáromi Róberték 6., Takács Mikiék 7. helyet szerezték meg.
Az „alsó házban” rengeteg jó mérkőzés zajlott, sokszor csak 1-1 pont billentette erre vagy arra a mérleg nyelvét. Ilyen meccs volt például a Polgár család és a Takács család összecsapása (utóbbiak nyertek 11-8-ra) vagy Jakobiczék összecsapása Patkolóék ellen (9-11). Meg kell említeni továbbá, hogy a junior korú Püspök Patrik édesanyjával megszerezte első győzelmét. Gratulálunk Patrik, csak így tovább!
A bajnokságban Szent-Andrássy Márkék ezzel a győzelemmel felkapaszkodtak a dobogóra Felsőbükyék, és a több különböző párral is állandóan top4-be jutó Kínál és Ferenczi/Jármer páros mellé.
Végeredmény: 1. Szent-Andrássy/András, 2. Ferenczi/Jármer, 3. Komáromi Rudolf/Felsőbüky, 4. Kínál/Farkas V., 5. Hodruszki/Horváth 6. Komáromi Róbert/Leidli N., 7. Takács M./Farkas M., 8. Ignácz/Jakab, 9. Komócsin/Komócsinné, 10. Takács A./Takács F., 11. Kétszeri/Pajor, 12. Szecsődi- Parragh I./Szecsődi-Parragh E., 13 Patkoló/Szeile, 14. Csillag/Püspök, 15. Jakobicz/Borsos, 16. Polgár Z./Polgár T.
Bajnokság dobogósai: 1. Felsőbüky/Komáromi Rudolf 2. Kínál/Ferenczi/Jármer 3. Szent-Andrássy/András

Pickleball-OB-összesített-végeredmény-2021
Gratulálunk a győzteseknek és köszönjük mindenkinek, aki részt vett az idei Országos Pickleball Bajnokságban! Köszönjük támogatóinknak, hogy idén is velünk voltak!

Szombaton Pickleball bajnokokat avat Magyarország!

Augusztus 28-án rendezik a III. Országos Pickleball Bajnokság negyedik, egyben utolsó fordulóját. Ahogy az várható volt ismét megdőlt a nevezési rekord, hiszen több, mint 40 fő regisztrált a versenyre.

A Marczibányi téri Sportcentrumban megrendezésre kerülő utolsó forduló előtt az már biztos, hogy Felsőbüky Klára női egyesben, míg Szent-Andrássy Márk férfi egyesben megvédi címét, így Felsőbüky háromszoros, míg Szent-Andrássy kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát egyéniben.

Nézzük részletesen az egyes kategóriák esélyeseit:

Női egyes: Hibátlan mérlegével Felsőbüky már bajnok, így csupán az ezüst és bronzérem sorsa maradt nyitott kérdés a kategóriában. Kurtz Timi lépéselőnyben van Jármer Erikával szemben, így Erikának mindenféleképpen előrébb kell végeznie, mint Kurtznak. A forduló érdekessége, hogy Felsőbüky a párosokra koncentrál, így kihagyja egyesben ezt a fordulót. Újra lesz újonc a mezőnyben Csillag személyében.

Női páros: A harmadik fordulóban Kurtz és Jakab győzelme felforgatta az esélyeket. Annyi biztos, hogy Felsőbüky biztosan magyar bajnok párosban is. A kérdés, hogy ki csatlakozik hozzá. Elég nagy esély van egy Felsőbüky-Jakab Jármer vagy egy Felsőbüky-Jakab-Kurtz hármas holtversenyre. Egyszerű a képlet: Ha a Felsőbüky/Jármer páros nyer, akkor előbbi, míg ha a Jakab/Kurtz páros nyer akkor utóbbi holtverseny áll elő. A kategóriában 2 újonc páros is indul, mely megkavarhatja az esélyeket.

Vegyes páros: Ez az a kategória, ahol bármi megtörténhet. Egészen konkrétan még 4 párnak, a Felsőbüky Klára/Komáromi Rudolf, a Farkas Viktória/Kínál Zoltán, a Jármer Erika/Ferenczi Zoltán valamint a Leidli Nikolett/Komáromi Róbert páros is odaérhet a dobogó legmagasabb fokára. Izgatottan várjuk a fejleményeket. nagyon nehéz lesz a fealdata annak, aki a csúcsra akar jutni, hiszen 16 pár indul a fordulóban.

Férfi páros: A Komócsin/Komáromi Róbert páros stabilitása (mindhárom fordulóban döntősök voltak) kifizetődni látszik, hiszen minden bizonnyal aranyérmet szereznek férfi párosban. Hozzájuk csatlakozhat még Havasi Balázs egy döntős helyezéssel. Zalai Zsolt nagy árat fizet a 2. fordulós távolmaradásáért, hiszen már csak az ezüstre érhet oda. A címvédés ugyan nem jön össze, de biztosan a dobogón végez a tavalyi bajnok Takács Miklós és Kínál Zoltán is.

Férfi egyéni: Szent-Andrássy Márk 3 győzelemmel matematikailag is bebiztosította első helyét, így már csak örömjáték vár rá szombaton. Nem úgy az őt követő Kínál/Havasi/Takács trióra, akik öldöklő harcot vívhatnak az ezüst és bronzéremért. Kínál van lépéselőnyben, de bármi megtörténhet. A fordulóban 4 újoncot is avatunk férfi egyesben!

A forduló résztvevőit, a hozzátartozókat és nézőket helyben készült szarvaspörkölttel, illetve paprikás krumplival vendégelik meg a szervezők.

Az idei Bajnokság nem jöhetett volna létre a Sportfloor, a Sportnyomda, a Kemikál ZRt, a Marczibányi téri Sportcentrum, az andocsi Önkormányzat, valamint legnagyobb támogatónk Komoland-fából faragott királyság támogatása nélkül!

Köszönjük!

Pickleball – Játék mindenkinek 

Országos Pickleball Bajnokság 3. forduló

Felsőbüky Klári és Szent-Andrássy Márk megvédte egyéni címét 2021-ben.

Július 31-én rendezték meg az Országos Pickleball Bajnokság 3. fordulóját az andocsi tornateremben.

A nyaralások miatt az elmúlt fordulóbeli nevezési csúcstól ugyan némileg elmaradt (29 fő) a játékosok létszáma, de így is hatalmas érdeklődés közepette bonyolították le a fordulót. Ezt mutatja az is, hogy az eseményen tiszteletét tette Werner Józsefné, Andocs község polgármestere, valamint Witzmann Mihály a térség országgyűlési képviselője is.

Lássuk mi is történt a versenyen!

Női egyéni:

Három újonccal bővült a kínálat, így újra 6 fő vágott neki a női egyéni kategóriának. A junior korú Takács Flóra (az első hazai pickleball táborban megszerzett alapokra építve) mellett, leadta nevezését Komócsin Balázsné és Farkas Viktória is. A csoportmeccseken igazán nagy izgalmak csupán a Kurtz – Komócsinné találkozón voltak, ahol Komócsinnénak sikerült meglepnie Kurtzot és óriási előnyre tett szert. Ezt követően azonban Kurtz szerválási stílust váltott (hosszasan rákészült az adogatásokra), mellyel az „Őrületbe kergette” Komócsinnét. A nem szokványos stílus meghozta eredményét, hiszen Kurtz fordítani tudott csoportgyőztesként bejutva az elődöntőbe. A szintén ebben a csoportba helyet kapó Farkas Viki a bemelegítő napon megsérült, így nem tudott érdemi ellenállást kifejteni csoportellenfelei ellen. A másik csoportban a papírformának megfelelően Felsőbüky első, míg Jármer második helyen kvalifikálta magát az elődöntőre. Takács Flóra több remek megoldást is bemutatva letette névjegyét a nagyok között. Jegyezzék meg ezt a nevet, mert azt hiszem hallunk még Flóráról.

Az egyik elődöntőben Jármer csupán 7-7-ig volt igazi ellenfele Kurtznak, a másikban pedig Komócsinné néhány szép megoldása ellenére is Felsőbüky dominált.

A döntőben Felsőbüky maximális fegyelemmel, türelemmel és koncentráltsággal „lemosta” a pályáról Kurtzot (21-5), így idei 3. győzelmével 2019 és 2020 után immár háromszoros magyar bajnoknak mondhatja magát egyéniben. A bronzmeccsen Jármer nyert a szívósan küzdő Komócsinné ellen életben tartva ezzel esélyeit az ezüstérem megszerzésére (Kurtz mostani ezüstjével lépéselőnybe került).

Végeredmény: 1. Felsőbüky, 2. Kurtz, 3. Jármer, 4. Komócsinné, 5. Takács F., 6.Farkas V.

Női páros:

A 4 nevező páros közül egyértelműen az első fordulót megnyerő Felsőbüky/Jármer kettős volt az esélyes, bár Jakab Zita Felsőbüky oldalán nyújtott remek játéka meglepetésre is adott némi esélyt. Pláne úgy, hogy a mindig erős és kiszámíthatlan Kurtz Timi oldalán nevezett. Felsőbükyék könnyedén, Jakabék annál nehezebben hozták első két mérkőzésüket a hazai párosok ellen (Kurtz/Jakab-Csillag/Leidli N. 14-12). Mindez azonban semmit nem számított, hiszen a döntő mérkőzésen Jakab és Kurtz állva hagyta esélyesebb ellenfelüket. Igaz ugyan, hogy Felsőbüky és Jármer 10-10-nél utolérte ellenfelüket, de néhány Felsőbüky hiba és máris Jakab Zita és Kurtz Tímea nyakába vándorolt az aranyérem (13-10) felborítva ezzel a papírformát. Az összetettben ezzel teljesen összekuszálódott minden. Csupán annyi biztos, hogy Felsőbüky aranyérmes ebben a kategóriában is. Kérdés, hogy ki vagy kik zárkóznak fel mellé (Akár 3-as holtverseny is előfordulhat az élen).

Végeredmény: 1, Kurtz/Jakab, 2. Felsőbüky/Jármer 3. Komócsinné/Leidli L. 4. Csillag/Leidli N., 

Férfi egyes: 

A továbbra is veretlen Szent-Andrássy Márknak az előző fordulókhoz hasonlóan most is 7 kihívója akadt. A jól megszokott Kinál, Takács M., Havasi triumvirátus mellett, 2 andocsi legény (Komócsin, Komáromi Róbert), valamint az első fordulóból ismert Tóth Máté valamint a junior korú Takács Vince is megpróbálták legyőzni Márkot. 

A csoportmeccsek nem a megszokott mederben zajlottak. Az egyik oldalról a papírformának megfelelően Szent-Andrássy és Havasi (Komáromi Róbert teljesen elkészült erejével a késő délutáni egyesre, így most nem tudott izgalmas mérkőzést vívni Havasival a csoport második helyéért) ugyan simán bejutott az elődöntőbe, míg a másik oldalon Kínál mögött egy hármas körbeverésnek (csupán 1 ponttal volt jobb a pontaránya Komócsinnak, mint Tóthnak) köszönhetően Komócsin Balázs jutott be a legjobb 4 közé. Üde színfoltja volt az egyéni küzdelmeknek a szintén pickleball táboros Takács Vince, aki összesen 20 pontot szerzett 3 mérkőzésen a Havasi/Szent-Andrássy/Komáromi Róberttel fémjelzett bivaly erős csoportban. 

Az elődöntőben Szent-Andrássy magabiztosan verte az összességében remek napot kifogó Komócsin Balázst (15-5). A másik oldalon Kínál nehezebben ugyan, de legyőzte Havasi Balázst (15-11).

A bronz meccsen ugyan Komócsin szinte végig vezetett Havasi ellen, de több ziccert rontva végül sikerült megvernie magát, így a mai napon picit tudása alatt játszó Havasi ölébe hullott a bronz.

A torna utolsó mérkőzésén, a férfi egyes döntő első felében a valaha volt legszínvonalasabb játékot láthatta a nagyérdemű. Szent-Andrássy és Kínál nem ismert elveszett labdát. Óriási mecset játszottak egészen 9-9-ig. Ezt követően aztán Kínál Zoli teljesen elkészült erejével (becsületére legyen mondva, hogy ő 3, míg Márk „csupán” 2 kategóriában indult) és Szent-Andrássy Márk bedarálta ellenfelét megvédve ezzel tavaly megszerzett bajnoki címét. 

Végeredmény: 1. Szent-Andrássy, 2. Kínál, 3. Havasi, 4. Komócsin, 5. Komáromi Róbert, 6. Tóth M., 7. Takács M., 8. Takács V.

Férfi páros:

Összesen 7 pár, a szokásostól eltérő lebonyolítása rend jellemezte a kategóriát. Az „A” csoportban a másodszor induló Takács család csupán epizód szerepet játszott, így az volt a kérdés, hogy a Havasi/Zalai vagy az Ignácz/Komáromi Rudolf kettős lesz-e a csoportgyőztes. Végül szoros meccsen Havasiék nyertek. A „B” csoportban izgalmasabb volt minden, hiszen Bőhm és Matuz tud kellemetlen perceket okozni bármely párosnak. A papírforma végül nem borult (hiába vezettek Bőhmék Komócsinék ellen 11-7-re végül kikaptak a későbbi győztestől), mert Komócsin és Komáromi Róbert elsőnek, míg Takács és Kínál másodiknak jutott tovább.

Az elődöntőben Havasi és Zalai 7-0-s rohammal kezdett Kínálék ellen, amikor is a rutinos Takács M. némi játékmegszakítást kért, mely teljesen „kivette a játékból” Zalait, megtörve ezzel a nyerő szériát. Ez annyira benne maradt Zalaiban, hogy sorra ütötte a ki nem kényszerített hibákat, melynek következtében Takácsék jutottak a döntőbe. A másik oldalon Komócsinék az elejétől fogva megtalálták a fogást Ignáczékon, így eljutottak idei harmadik döntőjükig. A döntőben egy megtorpanástól eltekintve folyamatosan Komáromiék akarta érvényesült, így harmadszorra csak sikerült nekik megszerezni a férfi páros aranyát. Ezzel pedig bejelentkeztek a magyar bajnoki címre is.

Végeredmény: 1. Komáromi Róbert/Komócsin, 2. Takács/Kínál, 3. Ignácz/Komáromi Rudolf, 4. Havasi/Zalai, 5. Matuz/Bőhm, 6. Takács A./Takács V. 7, Tóth M./Tóth Á.

Vegyes páros:

Az összesen nevezett 10 párból nagyon nehéz lett volna meghatározni, kinek van a legnagyobb esélye az aranyra. Legalább 6 pár is könnyen felérhetett volna a dobogó legfelső fokára. Ennek megfelelően az összes csoportmeccs tulajdonképpen „élet-halál harcot jelentett”.  Senki nem mehetett biztosra senki ellen. Az „A” csoportban a Komócsin házaspár óriásit menetelt. Mind a Komáromi Róbert féle, mind pedig a Kínál féle vegyes párost minimális különbséggel verve szerezte meg a csoport első helyét. Kínálék szintén „hosszabbításos” meccsen múlták felül a Komáromi Róbert-Leidli Nikolett párost, így előbbiek az elődöntőre, az utóbbi páros pedig a helyosztókra készülhetett (az elmúlt fordulóbeli győzelem után érthető volt Komáromiék keserűsége). A másik ágon a Jármer, Felsőbüky, András Izabella fémjelezte 3 páros közül végül utóbbi kettő kvalifikálta magát az elődöntőre. Míg Komáromi Rudolfék könnyedén verték Komócsinákat az egyik elődöntőben, addig Szent-Andrássyék erősen megizzadva abszolválták elődöntőjüket Kinál és Farkas nagy bánatára (ezúton kiderült az is, hogy Kínál Zoli nem csak ezüstöt tud nyerni vegyes párosban). A döntőben revansot vehetett tehát Felsőbüky és Komáromi Rudolf Szent-Andrássyékon a csoportmeccsek alatt elszenvedett verségért. Felsőbükyék szinte végig vezetve egy kisebb megingást leszámítva (jókor jött nekik az az időkérés) végül 21-18-as eredményt követően végül felértek a trónra. Ezzel pedig átvették a vezetést vegyes párosban. A bronz meccsen a hosszú végtagjainak és gyorsaságának köszönhetően Kínál mindenhova odaért, így övék lett a bronz Komócsinék kárára. A többi helyosztón Komáromiék mentették a menthetőt Ferencziék ellen, Takács Mikiék egyedi stílust alkalmazva bejöttek hetediknek, míg a családi párharcot Takácsék nyerték.

Az összetettben óriási a tömörülés, ember legyen a talpán, aki megmeri jósolni a végső győztest.

Végeredmény: 1. Komáromi Rudolf/Felsőbüky, 2. Szent-Andrássy/András, 3. Kínál/Farkas V., 4. Komócsin/Komócsinné, 5. Komáromi Róbert/Leidli N. 6. Ferenczi/Jármer, 7. Takács M./Farkas M., 8. Ignácz/Jakab 9. Takács A. /Takács F., 10. Csillag/Püspök 

A bajnokság augusztus 28-án Budapesten ér véget!

Pickleball-OB-összesített-eredmény-2021 (1)