A hétvégén új pickleball bajnokokat avat Magyarország

Sok-sok izgalom, serlegek, díjak, zsíros kenyér, tárcsás hús és lecsó várja a hétvégi pickleball OB 4., egyben utolsó fordulójára készülő hazai játékosokat.

A rekordnak számító 63 fő részvételével zajló kétnapos budapesti versenyen az is eldől, hogy 2022-ben kik lesznek a hazai pickleball bajnokok. Nézzük az esélyeket:

Női egyes: 6 fő adta le nevezését a versenyre. Köztük legnagyobb esélye az eddig 2 fordulót nyerő Szakács Enikőnek (Ludovika) van. Enikő, ha dobogón végez, akkor 2022 női egyéni bajnoka is lesz. Mellettük még Cseténének (Bóly), Takács Flórának (Fair-way) és Szeli Fruzsinának (Sopron) van esélye az összetett győzelemre.

Női páros: A tavalyi bajnok Felsőbüky/Jármer (Fair-way) kettős már Sopronban megvédte címét. A már biztos első páros nem is indul ebben a formációban, ugyanis Felsőbüky Kristály Erika mellett próbálja távol tartani magát a „kitchentől”, míg Jármer a vegyes párosra koncentrál. Az összetettben az biztos, hogy a fair-wayes győzelem mellett lesz andocsi dobogós is, de a Szakács/Takács kettős egy nagy hajrával még az ezüstre is befuthat.

Férfi páros: Az összetett szempontjából nagyon egyszerű a képlet, hiszen ha a Bőhm/Takács A. páros nyer (Fair-way), akkor ők a bajnokok. Szinte az összes többi esetben Szent-Andrássy Márk és Kínál Zoltán (Ludovika) lesz az aranyérmes. Az biztos, hogy a mezőny bivalyerős, hiszen Havasi összeállt a rendkívül impozáns tenisz múlttal rendelkező Gagán Dániellel (Fair-way), illetve Komáromi Rudi és Miklós László (Fair-way) is együtt küzd majd a minél jobb helyezésért. Aztán még nem is beszéltük a szerb kettősről, illetve az ismét összeállt Komáromi Róbert/Komócsin andocsi párosról.

Férfi egyéni: Olyannyira sima a dolog, hogy nem is lehet fogadni Szent-Andrássy Márk (Ludovika) bajnoki címére, ugyanis ha Márk bejut az elődöntőbe, akkor biztosan magyar bajnok ismét. Mögötte óriási a tömörülés: a matematikusok dörzsölik a tenyerüket, tépkedik a hajukat, hogy az összes lehetőséget végigszámolva megmondják, hogy kinek mekkora az esélye (Főleg úgy, hogy 19 fővel indul a kategória). Mivel azonban még nem végeztek a számításokkal, így számunkra megjósolhatatlan, hogy ki fog a dobogó 2. és 3. helyére befutni. Ami biztos, hogy a Hungarian Openen terített betlit bemutató Kínál Zolinak (Ludovika), illetve a soproni fordulót nyerő bólyi Mátyus Ferencnek van a legnagyobb esélye rá.

Vegyes páros: Mondani sem kell, hogy a legnagyobb esélye a győzelemre itt is a Szent-Andrássy névvel fémjelzett párosnak van. András Izabellával az oldalán lehet háromszoros bajnok Márk. Ha Izáék elődöntőt játszanak szombaton, akkor tuti elsők. 17 pár ragad azonban ütőt szombaton, így elég sok minden borulhat. Főleg a második és harmadik hely lesz szerintünk érdekes, hiszen 4 páros is szinte azonos pozícióból rajtol a dobogó 2. és 3. fokára. A jól megszokott párosok mellett kíváncsian várjuk, hogy a jó nevű Zalai/Szakács páros valamint a vegyesben idén 2 nemzetközi tornát is nyerő Bőhm Zoli mire megy Szeli Fruzsival az oldalán.

Junior: Az már biztos, hogy az utánpótlás közül Takács Flórát koronázzák királynővé vasárnap. A második és harmadik hely azonban még nyitott, ugyanis Szeli Fruzsi és Takács Vince öldöklő csatát folytat még érte. A 8 fős mezőnyben Püspök és Szeli Lénárd mellett található egy bólyi újonc is. Kíváncsian várjuk, hogy vajon Schmidt összekuszálja-e a szálakat. Továbbá újra nevezett Szőrös és Berky is. Izgalmas összecsapások lesznek az biztos.

 

Ahogy eddig, most sem rendeznek „Open” kategóriát a legidősebb versenyző, Matuz József (Fair-way) és a legfiatalabb Szeli Lénárd (Sopron) nélkül. Józsi és Lénárd a Fair-way SE ERASMUS + programjában résztvevő szenior korú játékosokkal (Szabó M., Szabó A., Fábián) csatázik majd.

Párosban is színpadra lép a Szabó házaspár (Anna Józsival, míg Miklós Fábián Beával indul), a leglelkesebb Püspök/Kétszeri D. „open páros”, valamint 2 bólyi érdekeltségű párost is újoncként köszönthetünk. Egyrészt a Falusi/Schmidt kettős másrészt pedig a mindössze néhány alkalmat maga mögött tudó Ripszám/Ballum kettős is pickleballos ünneplőbe öltözik a hétvégén.

A szombati versenynapot követően lecsóval, illetve tárcsás hússal látják vendégül a játékosokat a szervezők. Vasárnap a „We are the champion” nagysikerú Queen dal mellett a Hungarian Openen bevált zsíros „deszka” lesz a sláger.

Várunk mindenkit szeretettel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.