Szombathely egy különleges versennyel zárta az évet

December 23-án rendezte meg a Vasball Sportegyesület a karácsonyi házibajnokságát, és még ennyire közel az ünnepekhez is 24 lelkes résztvevő ragadott ütőt, hogy minden mérkőzésen véletlenszerűen sorsolt párral álljon fel a pályára és mondja ki vagy hallgassa meg a null-null-kettő bemondást. Kivéve a döntőt, ami nem 0-0-2-ről indult, de erről majd később.

Az első körben kiemelés alapján két kalapból kerültek összesorsolásra a résztvevők, míg a második körben – mivel nagyon konstruktívan pont egyenlő számú női és férfi résztvevő nevezett – vegyes párosok összesorsolására került sor. A harmadik körben a szervezők edzésein már részt vett és részt nem vett versenyzőkből alkotott párokat a véletlen, és itt is fele-fele volt az arány, hiszen érkeztek résztvevők más megyékből, sőt Budapestről is.

A negyedik kör teljesen véletlenszerű volt, míg az ötödik körben az első három kör egyéni eredményei alapján „esélykiegyenlítő” céllal történt a párosítás, vagyis az első helyen álló játszott az utolsó oldalán, a második helyen álló partnere az utolsó előtti lett és így tovább. A nagyon izgalmas utolsó forduló meccsei döntöttek arról, hogy ki lesz az „alapszakasz” első két helyezettje, akik majd döntőt vívhatnak egymással. Hajszállal, egészen pontosan 1 pont különbséggel kerültek holtversenyben az alapszakasz harmadik helyére, és így csúsztak le a döntőről Felsőbüky Klára és Szeli Lénárd.

Mivel sikerült a tervezett időkereteket tartani és jó ütemben zajlottak a meccsek, ezért a szervezők – némi biztatásra – a döntő lebonyolításának a hosszabb változata mellett döntöttek. Ennek elején Ambrus-Rácz Ramóna, alapszakasz első helyezettje (5 győzelemmel) választott magának párt a résztvevők közül, Bőhm Zoltánt. Majd a második helyezett Szeli Fruzsina (4 győzelem és legmagasabb pontkülönbség) választotta partneréül Felsőbüky Klárát. Ezután a döntősök sorban választva a többi játékosból két csapatot, majd a saját csapataikból párokat képeztek és egymás ellen pályára küldték őket. Minden „saját” pár által nyert meccs 1 pontot jelentett nekik a döntőre, a pontok különbsége pedig az induló eredményt.

Mivel Ramóna párosai három, Fruzsi párosai pedig két győzelmet szereztek (3-2, a különbség 1), így 1-0-2-ről indult a 15 pontig tartó döntő. 4-4-ig nagyon szoros volt a mérkőzés, aztán az Ambrus-Rácz – Bőhm páros nagyon fókuszált játékkal kezébe vette a mérkőzés irányítását, és bár nagyon gyors és színvonalas labdameneteket láthattunk, de egyértelműen felülmúlta a Szeli-Felsőbüky párost. Sajnos a mérkőzés végén Fruzsi bokája megsérült, de reméljük, hogy azóta már minden a legnagyobb rendben van. 

Ramóna pedig győztesként és a teljes nap során az egyetlen veretlenül maradt játékosként megérdemelten vette át nyereményét, egy ZZ TWO (tudomásunk szerint az első és eddig egyetlen magyar pickleball márka) pickleball ütőt, és mivel nyeremény, sütemény és élmény mindenkinek jutott, jó kedvűen zártuk ezt a rendhagyó és talán szokatlan (de a visszajelzések alapján élvezetes) formátumú versenyt.