Tegnap este tisztújító közgyűlést tartott a hazai Pickleball Szövetség.
Az új elnökség megválasztása mellett, teljes tisztújításra is szükség volt, ugyanis a közgyűlésnek új felügyelő bizottságot is kellett választania.
Az elnöki posztra egyedüli jelöltként induló Bőhm Zoltánt a tagok teljes támogatásukról biztosították, így további 5 évre ő lehet a Szövetség elnöke. Az elnök munkáját a jelenlegi elnökségben is szerepet vállaló Dr. Takács Attila és Komáromi Róbert mellett 2 új tag is segíti. A Közgyűlés ugyanis Attila és Róbert mellett bizalmat szavazott az andocsi Kétszeri Lászlónak, illetve a Pickleball Párducok csapatát erősítő Dinnyés Jánosnak is.
A felügyelő bizottságot Csernavay Endre, Falusi Mihályné és Szent-Andrássy Márk alkotja majd.
Az új tisztségviselők megbízatása augusztus 16-től kezdődik.
Sok sikert és jó munkát kívánunk az új tisztségviselőknek!


























