Sopron és Bóly örülhetett az idei open és szenior csapat verseny végén

A hétvégén Győr adott otthont az idei csapatbajnokságnak.

A történelemben először szenior kategóriában külön rendezett csapatdöntőt a Szövetség. Nézzük időrendben, hogy mi is történt az Olimpiai Sportparkban:

A szombati szenior versenyen 5 egyesület tette tiszteletét, hogy körmérkőzéses rendszerben döntsék el kinek van a legjobb szenior különítménye. A bombaerős kerettel érkező Bólyi SE nem sok esélyt adott a többi csapatnak, ugyanis csak a SMAFC tudta őket megszorongatni. Ezzel pedig a szenior válogatott nagy részét adó egylet a hazai pickleball történelem első szenior bajnoka.
A végelszámolásnál kiderült, hogy a bólyiak ellen szerzett döntetlen különösen értékes, ugyanis ezzel ért fel a SMAFC csapata a dobogó második fokára. A legjobbaktól tanuló alakulat veretlenül (3 döntetlen és 1 győzelem) végzett a második helyen.
A harmadik helyen nüanszok döntöttek, így a Vasball ellen nem hibázó Andocs KSE futott be harmadik helyre a Fair-way SE legnagyobb bánatára.

További helyezések:
4. Fair-way SE,
5. Vasball SE.

 

 

A vasárnapi napon aztán az open kategóriásoké volt a főszerep. Az előzetes várakozások azt mutatták, hogy 4 egylet fog küzdeni a végső győzelemért. A színvonal igazán komoly volt, hiszen még a ma hajnali ázsai „drafton” elkelő, sérüléséből visszatérő Bakó Bálint is jócskán megizzadt. A taktikai és erőnléti csatát végül a SMAFC nyerte. Az egyetemi csapat ugyan minimális különbséggel verte a Sporonkövesd, a Bóly és a Fair-way csapatát, de teljesen megérdemelten emelhette fel a győztesnek járó serleget.
Második helyre az előzetesen szintén esélyes Sopronkövesdi csapat „érkezett meg”, akik a vártnál könnyebben verték meg közvetlen riválisaikat, így méltán lehetnek büszkék arra, hogy zsinórban másodszor is a dobogó második fokán végeznek.
A harmadik helyért zajló mérkőzésen a frissebb Bólyi csapat nyert a Fair-way ellen, így 2024 után ismét a dobogó legalsó fokára állhattak Falusi Magdi tanítványai.

A további helyezések:
4. Fair-way SE,
5. SZATE,
6. Vasball SE,
7. Man at work 0-0-2 SE.

 

OB 2025: Kovács Barbi szinte mindent vitt!

A hétvégén a nagy döntővel zárult az idei Pickleball Országos Bajnokság. Az esemény pikantériája, hogy nemzetközi top játékosunk, Bakó Bálint bokasérülése miatt kiegyenlítődtek az esélyek.

Nézzük sorban, hogy mi is történt a hétvégén!

Női egyéni:

A szombati játéknapon a legnagyobb esélyesnek beharangozott Kovács Barbara tulajdonképpen „agyonverte” a női mezőnyt. Hihetetlen pörgetett tenyereseivel nem tudtak mit kezdeni közvetlen riválisai, így teljesen megérdemelten lett női egyéni bajnok. A nap legnagyobb meglepetését Rupf Anna szerezte, aki rendkívül fiatal kora ellenére nagyon érett játékot mutatott be és egészen a dobogó legalsó fokáig kapaszkodott fel. A tavalyi bajnok Szeli Fruzsinak idén be kellett érnie egy ezüstéremmel.

 

Női páros:

Kovács Barbara, Ambrus-Rácz Ramónával az oldalán ott folytatta vasárnap, ahol szombaton abbahagyta. Elég csak annyit elmondani teljesítményükről, hogy ellenfeleik összesen 13 pontot szereztek ellenük. A páros vasárnap délelőtt már a második bajnoki címet szerezte a sopronkövesdi egyletnek. A nyitott kérdés csupán annyi volt, hogy Szeli Fruzsi és Rétházi Csilla, vagy Takács Flóra és Tábori Petra kaparintja meg az ezüstérmet. Végül előbbi páros nyert az elődöntőben, megszerezve ezzel Szeli második ezüstjét. A Takács-Tábori kettősnek pedig maradt idén a bronz.

 

Férfi egyéni:

Bakó Bálint kiesésével a szakértők Kászoni Krisztián és Szent-Andrássy Márk vetélkedését várták a kategóriában. A csoportmeccsek során úgy nézett ki, hogy minden az esélyeknek megfelelően zajlik. Aztán az elődöntőben olyan dolog történt, amiben még a bólyiak is csak reménykedtek. Történt ugyanis, hogy az egész nap zseniálisan játszó Mayer Iván úgy bepörgött, hogy 11-8, 13-11-re felülmúlta az előzetesen jóval esélyesebb Kászonit. A másik oldalon Szent-Andrássy 5-szörös címvédőhöz méltó módon simán jutott be a döntőbe. A döntőben győzött a rutin és Góliát felülmúlta Dávidot. Ezzel pedig Szent-Andrássy Márk 2025-ben már zsinórban 6. egyéni bajnoki címét szerezte meg! A bronzmeccsen Török Bence döntő szettben „ütötte ki” Kászonit, aki még mindig a Mayertől kapott megrendítő ütések hatása alatt állt.

Férfi páros:

A sérülések és egyéb elfoglaltságok rendkívüli módon megtizedelték a mezőnyt, így az első kvalifikációs forduló első 3 helyezettje, köztük a címvédővel, sem fogott ütőt a hétvégén. A megüresedett trónra 4-en pályáztak. A legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon Szent-Andrássy begyűjti a még hiányzó aranyat a kollekciójából? A kérdés aztán már az elődöntőben eldőlt, hiszen a rendkívül „kellemetlen” stílusban játszó Szabolcsi-Fekete duó 0-1-ről fordítva ütötte el Márkot a 8. bajnoki címétől. A másik elődöntőben a feltörekvő fiatalság, Dobos és Magyar ismét rárúgta Takácsra és Budásra az ajtót, és életükben először bajnoki döntőbe ütötték magukat. A döntőben a „mumus” ellen nem találtak fogást a fiatalok, így Fekete Géza és Szabolcsi Attila parádés játékot bemutatva a hétvégén hibátlan mérleggel ülhettek fel a férfi páros trónjára. Ezzel pedig Nagykálónak is megvan az első országos bajnoki címe!

 

Vegyes páros:

A top favorit Bakó-Szeli kettős Bálint sérülése miatt nem játszhatott, így több szereplősre nőtt a versenyfutás. A vasárnap délután rendezett kategória legnagyobb kérdése az volt, hogy Kászoni mennyire heverte ki a szombati játéknapot. A pálya minden négyzetcentijét befutó Krisztián elemében volt vasárnap, így a Dobosék elleni kisebb hullámvölgyet leszámítva magabiztosan jutott el Rétházi Csillával az oldalán az aranyérem kapujába. Ott a harmadik aranyát begyűjteni igyekvő Kovács Barbi, Török Bencével kiegészülve állta volna az útjukat. Krisztiánék azonban szinte egy falat húztak fel a térfelükre és nem adtak teret Kovácséknak, így Barbinak 2 arany után meg kellett ismerkednie a Mengyelejev által megalkotott „Ag” vegyjellel is, míg Krisztián és Csilla feliratkozhatott a magyar pickleball bajnokok falára. Harmadiknak az örömjátékot bemutató Szent-Andrássy/Ambrus-Rácz kettős érkezett meg, így Márk és Ramóna 1-1 arany és 1-1 bronzéremmel zárta az idei évet.

 

A hétvége legeredményesebb játékosa, az egész hétvégén bomba formában játszó Kovács Barbara lett, aki 2 arany és 1 ezüstérmével szinte mindent vitt.
A torna legnagyobb meglepetését Mayer Iván produkálta, aki alig múlt 15 éves és a legjobbakkal is felvette a versenyt a király kategóriának számító férfi egyesben.

Az évből már csak 2 esemény van hátra. Az egyik a november elején megrendezésre kerülő csapatverseny, illetve a november végi Mikulás kupa és Gála!

Megérkezett az új pickleball generáció…

…és tarolt az Országos Bajnokság II. kvalifikációs fordulóján, Győrben!

A hétvégi versenyen újabb kvótákért állt pályára a magyar pickleball élmezőnye. A tét nem volt kicsi: a versenyszámok első három helyezettje automatikusan meghívót kapott az OB legmagasabb szintjének döntőjére, és az eddigi két fordulón elért eredmények alapján a szövetség kiosztott néhány további meghívót is.

Az eddig biztos pozícióban helyet foglaló, évek óta dobogós helyeken végző idősebb generáció mellé fantasztikusan tehetséges fiatal játékosok érkeztek, akik lehengerlő játékukkal nyűgözték le a nézőket.

 

A FORDULÓ GYŐZTESEI:

🏆 NŐI EGYÉNI:
🥇 Kurdi Dóra
🥈 Kiss Stella
🥉 Rupf Anna
+ Eddigi teljesítménye alapján meghívót kapott a döntőre: Tábori Petra, Horváth Ágnes

🏆 FÉRFI EGYÉNI:
🥇 Hajnal Beni
🥈 Szent-Andrássy Márk
🥉 Kászoni Krisztián
+ Eddigi teljesítménye alapján meghívót kapott a döntőre: Miklós László, Mayer Iván

🏆 NŐI PÁROS:
🥇 Kurdi Dóra – Kiss Stella
🥈 Takács Flóra – Tábori Petra
🥉 Fekete Dóra – Viszokai Adrienn
+ Eddigi teljesítménye alapján meghívót kapott a döntőre: Csigó Nóra – Rupf Anna, Polgár Judit – Csatári Andrea

🏆 FÉRFI PÁROS:
🥇 Hajnal Beni – Hajnal Dani
🥈 Szent-Andrássy Márk – Kínál Zoltán
🥉 Szabolcsi Attila – Fekete Géza
+ Eddigi teljesítménye alapján meghívót kapott a döntőre: Dobos Ákos – Magyar Benedek, Magyar Dániel – Marton András

🏆 VEGYES PÁROS:
🥇 Kurdi Dóra – Hajnal Beni
🥈 Strommer-Telek Zsuzsanna – Miklós László
🥉 Ambrus-Rácz Ramóna – Szent-Andrássy Márk
+ Eddigi teljesítménye alapján meghívót kapott a döntőre: Tábori Petra – Mayer Iván, Rupf Anna – Dobos Ákos

Mindenkinek gratulálunk!

A döntőt október 4-5-én tartjuk, a Győri Olimpiai Sportparkban, ahová mindenkit sok szeretettel várunk!