Takács Flóra – Szent-Andrássy Márk 2:2

A hétvégén, Andocson gyűlt össze a hazai pickleball társadalom apraja-nagyja, hiszen a Somogy vármegyei település adott otthont az Országos Pickleball OB 2. fordulójának.

Nézzük mi is történt a hétvégén:

Férfi páros 4.0: Az első fordulóban győztes Szent-Andrássy/Miklós kettős más párt választottak most maguknak, hiszen előbbi visszatért csapattársához Kinálhoz, míg utóbbi a soproni Tarr oldalán próbálta elhozni ismét az aranyat. Az első csoportmeccs döntőnek is beillő színvonalat hozott a Takács/Bőhm kettős és a frissen összeállt Miklós/Tarr kettős között. Az igazán színvonalas meccsen végül Bőhmék nyertek. A csoport további mérkőzésein a bólyi Budás/Boda kettős közel volt ahhoz, hogy borsot törjön a címvédő páros orra alá, azonban végül elmaradt a csoda. A másik csoportban a Szent-Andrássy/Kinál kettős könnyedén száguldott át az andocsi párosokon (11-0, 11-3, 11-0), hogy csoportgyőztesként jussanak be a Miklósék elleni elődöntőbe. A második helyért óriási csata alakult ki a 3 andocsi érdekeltségű páros között. A Leidli Gergő/Komócsin Balázs kettős remek napot fogott ki és nagyon közel volt a továbbjutáshoz. A végén egy-két ki nem kényszerített hiba miatt végül a Komáromi testvérek nézhettek farkasszemet Bőhmékkel. Az elődöntők a vártnál simábbnak bizonyultak, hiszen Bőhm és Takács „állva hagyta” Robi bácsiékat (11-1), míg a másik ágon Miklósék kottából olvasták Szent-Andrássyék játékát és szinte „letolták” ellenfelüket a pályáról (11-3). A döntőben így újra összecsaphattak Miklósék Takácsékkal. A végső ütközeetben Bőhmék okos taktikát választottak azzal, hogy”apró pici ütésekkel” dolgozták meg Tarr fonákját, aki kétszer ugyan „elküldte Bőhmöt gyufáért”, de aztán rendre belehibázott, így a vége meggyőző Bőhm/Takács siker (11-4). A bronz meccsen Szent-Andrássyék újra verték Komáromiékat.

Női páros 4.0: A sok-sok éves tenisz múlttal a háta mögött érkező Turmezey Luca élete első versenyén összeállt Szeli Fruzsival, így komoly felfordulásra lehetett számítani a kategóriában. A csoportmeccsek során Falusinéék visszavágtak a Bólyban elszenvedett 12-10-s vereségéért Felsőbükyéknek, így már az első meccsen borult a papírforma. A másik ágon Cseténéék szorosan ugyan, de nyertek Szeli Fruzsiék ellen. Mivel a Jármer/Szakács kettős akár el is üthette volna a Takács/Felsőbüky kettőst a továbbjutástól, így Flóráéknak mindent bele kellett adni nehogy egy körbeverés után ne jussanak be a legjobb 4-be. Ezt sikerrel is abszolválták, hiszen 11-0-val leradírozták Szakácsékat a pályáról. Az óriási ütést kapó Jármerék ezután csupán egy nagyarányú győzelemmel mehettek volna tovább, de Falusinéék rutinosabb páros annál, hogy egy ilyen szituációban ne tudnák „mit kell játszani”. Végül minimális különbséggel második meccsüket is megnyerték. A másik csoportban Csillagéknak ezen a napon nem volt esélyük a Cseténé, illetve Turmezey fémjelezte párosokkal szemben. Az elődöntőben két sima meccsen jutott tovább a 2 csoportmásodik, azaz a Felsőbüky/Takács, illetve Turmezey/Szeli kettős. A döntő minden idők legjobb női páros mérkőzését hozta. A rendkívül magas színvonalú, parázs csatában előbb Szeliék „lőtték szét” Takácsék védelmi vonalát (3-0) félig meddig térdre kényszerítve az első fordulós győzteseket. Azonban Flóráékat sem abból a fából faragták, hogy ilyen könnyen fehér zászlót lebegtetve adják meg magukat. Elővették a „lassítsuk le a játékot, mert abban jobbak vagyunk atomfegyvert” és apró pici pontokkal férkőztek egyre közelebb a győzelemhez. Amikor ezt érzékelték Szeliék, akkor bevetették a félelmetes légierőt is és „szétröptézték” Flóráékat. 8-8-nál úgy nézett ki, hogy békét kötnek a felek, hiszen sokáig egyik egység sem akart elmozdulni erről az állásról, mígnem Takács Flóra kapitány elővette legjobb énjét és egy hálóról lecsorgó labdát is megmentve győzelemre vezette csapatát. A lelkes nézők vastapssal és óriási ovációval díjazták a nem mindennapi produkciót. Köszönjük lányok! Még több ilyen meccset! A bólyi házi derbin a frissebb Cseténéék győzelmükkel, újabb éremmel gazdagodtak.

Férfi egyéni 4.0: A szokásos kérdés előzte meg a kategória rajtját. Bonyolítsuk le a versenyt vagy adjuk inkább oda az aranyat Szent-Andrássynak és menjünk fagyizni?”! Végül szerencsére előbbi mellett döntöttek a szervezők, így parázs csatákat láthatott a nagyérdemű. A vegyes páros küzdelmei nem csak a női, hanem a férfi kontingenst is megtizedelték, így volt olyan csoportmeccs, melyen Takács Attila azért kért időt, hogy elterülhessen az andocsi tornaszőnyegen. A csoportküzdelmek során Szent-Andrássy az elején beragadt Kacskovics ellen, de aztán fordított és simán jutott tovább. A „halálcsoportban” 2 forduló után még bárki továbbjuthatott volna és mivel Tarr 11-9-re verte újonc csapattársát, Puskást, illetve Miklós is nyert Budás ellen, így ők jutottak tovább. A harmadik csoportban Takács, Kinál és Komáromi nüanszokra volt egymástól. Ezek az apróságok most Takácsnak és Kinálnak kedveztek, így ők jutottak tovább. Az egyenes kieséses szakaszban előbb Kacskovics verte Tarrt, hogy edzőpartnerével, Takáccsal játszhasson egy elődöntőt, illetve Miklós ejtette ki Kinált, hogy szintén edzőpartnerével Szent-Andrássyval mérkőzhessen meg a döntőbe jutásért. Az elődöntők simák voltak, így jöhetett a „bólyi visszavágó”. Az elején Takács rendkívül pontos ütésekkel zavarta meg Márkot, ezzel előbb 3-0-ra, majd pedig 6-4-re is elment. Aztán beigazolódott az, ami az elmúlt években mindig, hogy a „fű zöld, az ég kék”, Szent-Andrássy meg megint nyert egy fordulót férfi egyéniben (11-6). A bronzmeccs Miklósnak sikerült jobban így mindhárom top kategóriában dobogóra állhatott.

Vegyes páros 4.0: Hihetetlen mezőny gyűlt össze a fordulóban. A pároknak már a legjobb 8 közé kerülésért is óriásit kellett küzdeni. Így esett meg, hogy lemaradt a legjobb 8 küzdelmeiről a Jármer/Tarr, illetve a sokra hivatott Turmezey/Melléthei kettős is. Utóbbiakat az első fordulóban 3.0-ban győztes Boda/Müllerné hihetetlen csatában (12-10) ütötte el a playoff-tól. Mivel Bőhmék 13-11-es vereséget szenvedtek Miklóséktól a csoportban, így a negyeddöntőben jöhetett az első forduló döntőjének visszavágója. Ezen Bőhmék ismét jobbak voltak, így szoros összecsapást követően jutottak az elődöntőbe a Takács A./Szakács kettős nagy bánatára. Nem izzadt meg ennyire a Miklós és Szent-Andrássy nevével ellátott egység, hiszen mindketten könnyedén abszolválták a rájuk kirótt negyeddöntőt, hogy aztán egymás ellen mérkőzhessenek meg az elődöntőben. A negyedik negyeddöntőben borult a papírforma, hiszen a rutinosabb Felsőbüky/Komáromi Rudolf kettős rendkívül izgalmas meccsen kikapott az egyre jobb formát mutató Budás/Hoffmanné bólyi párostól. Az egyik elődöntőben a rutinosabb Bőhmék ugyan megszenvedtek néha Budás szerváival, de végül simán verték riválisukat (11-4). A másik ágon igazi parázs meccsen a rendkívül összeszedett játékot bemutató címvédő 11-9-re múlta felül a tapasztalt párosokat meghazudtoló rutinnal játszó Miklós/Szeli F. kettőst. A döntő első felében Bőhm olyannyira indiszponáltan játszott, hogy a „bukik” már-már azt hitték „saját maguk ellen fogadott” a fogadóirodákban. 1-6, illetve 3-8-nál ugyan egy picit magához tért, de akkor már akkora volt a különbség, hogy a rutinos András Izáék nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból, így megmutatták a trónkövetelőknek, hogy nem engedik olyan könnyen „leverni” fejükről a koronát. A bronzmeccsen Miklósék megkoronázták egész napi teljesítményüket, így egy szépen csillogó bronzzal a nyakukban térhettek nyugovóra.

Női egyéni 4.0: A vegyes párosok csatája annyira”megfeküdte” a kategória résztvevőinek a gyomrát, hogy egy-két játékos azt sem tudta, hogy már éles meccset játszik, vagy még a bemelegítésnél tart. A forduló előtt várható volt, hogy Turmezey Luca érkezése felboríthatja az erősorrendet. Ez a várakozás be is igazolódott, hiszen Luca előbb Cseténét, rögtön utána pedig a címvédő Szakácsot is két vállra fektette (11-6, 11-6). Az első fordulót nyerő Takács Flóra ismét óriási küzdelmet folytatott Szeli Fruzsival (már meg sem lepődünk, ahogy a két junior korú játékos milyen éles csatákat vív egymással) és minimális különbséggel (14-12) nyert. Mivel Turmezey a két „túlórás” meccsét követően „világát nem tudó” Szelit könnyedén verte (11-2), illetve Takács is nyert Szakács ellen, így a sorsolásnak köszönhetően az utolsó, Turmezey-Takács F. meccs döntött az aranyról. A 2 hölgy minden erejét összegyűjtötte, hogy megszerezze a hőn áhított győzelmet. Az eltérő taktikák csatáját végül Takács Flóra nyerte minimális különbséggel (11-9). Luca saját bevallása szerint nem tudott mit kezdeni a hálóhoz rendre befutó Takáccsal, így hiába a stabil alapvonaljáték, győzött a rutin. Flóra idei második győzelmével óriási lépést tett a bajnoki arany felé. A harmadik helyre Szakács Enikő futott be.

Vegyes páros 3.0: A vegyes páros 4.0-hoz hasonlóan egyre népesebb és erősebb ez a kategória is. Többek között annak is köszönhetően, hogy a bólyi csapat fiatalításba kezdett vegyes páros fronton is, így a rutinosabb Cseténé,/Falusiné/Szabóné hármas junior párt választott magának a fordulóra. Aztán itt volt a múltkori fordulóban oepn kategóriában dobogós Nagyhegyesiné/Soós kettős is.

A csoportmeccsek a favoritok győzelmeit hozta, hiszen például három győzelemmel hatba jutott a Szeli házaspár. Az igazán kiegyensúlyozott csoportban a második helyért óriási küzdelem folyt Takács Vincéék és Nagyhegyesinéék között, melyet végül utóbbiak nyertek 13-11-re. A másik 2 csoportban Cseténéék „tarolása” (11-0,11-1) mellett Kétszeri Daniék továbbjutása került be a jegyzőkönyvekbe. A harmadik csoportban „a nagyi és az unoka”, azaz Falusiné és Schmidt Ádám páros kicsit megszenvedett ugyan, de végül sikerült Kinálék előtt elcsípni a csoportgyőzelmet. Az egyenes kieséses szakasz komoly izgalmakat hozott, hiszen remek csatát követően jutott ismét döntőbe a Szeli házaspár (Falusinéékat verték szoros csatában az ismét a legjobban öltözött páros címet is elhódító Ibolya és Laci), hogy ott a magabiztos győzelmet arató Mayer/Cseténé párossal találja magát szembe. A döntőben Szeliék most nem hagyták, hogy újra egy bólyi egység előttük végezzen, így mindent beleadva végül megérdemelt sikert arattak a vegyes páros 3.0-ban.

Női páros 3.0: Hat pár is leadta nevezését a kategóriában, így nem volt szükség összevonásra. A csoportmeccsek során az esélyesebbnek tartott párosok simán nyertek, így nem húzzuk az idegeket és rögtön az elődöntőről számolunk be. A Szeli Ibolya/Komócsinné kettős páros nézhetett farkasszemet a Komárominé/Nagyhegyesiné kettőssel. A várakozásoknál sokkal könnyebben billent a mérleg Szeliék felé, így maradt idejük rákészülni a döntőre. A másik ágon szorosabb csatában ugyan, de nyertek Fodorék, így minden esélyük megmaradt, hogy ismét arannyal távozzanak a „tett helyszínéről”. A döntőben olyan volt az érzése az embernek, mintha Fodor legalább egy Szekszárdi Bika vérét itta volna meg előző este, hiszen rendkívül agresszív játékot mutatott be párjával Feketével együtt. A parádés labdameneteket is magában foglaló kifejezetten jó színvonalú döntőn nyertek a fair-way-es lányok, így második aranyukat vihették haza ebben a számban. A bronzmeccset követően a Szombathelyi Pickleball közösség sem maradt érem nélkül, hiszen a Sejberné/Szalayné kettős 11-8-ra nyert az andocsi/soproni vegyes duó ellen.

Férfi páros 3.0: A juniorokkal teletűzdelt kategória csoportmeccsei közül most egyet emelünk ki, mely továbbjutást ért a Berky Péter/Fogaras Pál kettősnek. Történt ugyanis, hogy Schöll Tibor és Soós Sándor már 10-1-re vezetett a gyerekek ellen, amikor egy varázsütésre magukhoz tértek a „kiscsikók” és valami olyan fergeteges játékot mutattak be, hogy elállt mindenki lélegzete. Nem is lehetett más a jutalmuk, mint 12-10-es győzelem és továbbjutás a csoportból. A playoffban egészen a döntőig semmi váratlan nem történt, hiszen rendre az esélyesebb párosok jutottak tovább. Az talán némiképp meglepetés, hogy a Berky Szabolcs/Szeli László kettős és a Kiss/Hajnal kettős is a vártnál simábban vette az akadályokat. A csoportmeccsek során a két páros már találkozott egymással, ahol Kissék 11-8-ra nyertek riválisaikkal szemben. Fűtötte tehát a visszavágás vágya a Berky/Szeli kettőst. A „szenes ember” jól dolgozott a párosnál, hiszen olyannyira jól felfűtötte a most összeállt, de remek párost alkotó kettőst, hogy egy rendkívül kiélezett, parázs meccsen 12-10-re verték meg a soproni egységet megszerezve ezzel Szeli László második aranyát. A bronzmeccsen a Mayer/Albinus kettős nyert barátjuk Schmidt Ádámék ellen.

Férfi egyéni 3.0: Egyre több játékos jelentkezett a kategóriába. Jöttek új játékosok Sopronból, Budapestről, Szombathelyről, stb. A szép számú játékosok illetve nézők a csoportmeccsek során láthatták, hogy valóban több generációs ez a sport, hiszen Szeli Lénárd és Schöll Tibor jelentősen eltérő életkoruk ellenére is óriási meccset játszott egymással (Léni nagy csatában nyert 11-9-re). A hétvége utolsó versenyszámára ugyan fáradtak voltak már a játékosok, de az előbb említett mérkőzésen kívül is jó meccsek zajlottak. A bravúrtovábbjutást végrehajtó Berky Szabolcs mire felfogta mi is történt Schmidt Ádám első szervájánál máris mehetett gratulálni junior ellenfelének a negyeddöntőben. Majdnem így járt Soós Sándor is, akit a félelmetes tenyeresekkel operáló Mayer Iván vert meg (11-5). A harmadik negyeddöntőben a tenisszel foglalkozó újonc, Hajnal Gábor ütötte el Kiss Lászlót a továbbjutástól (11-8), illetve az ihletett formában játszó Takács Vince fektette két vállra a rendkívül fáradtan mozgó Szeli Lászlót (11-8). Az elődöntőben előbb Mayer ment el 6-0-ra Takács Vince ellen, hogy Vince egy jól ütemezett időkéréssel visszajöjjön 6-6-ra. Ekkor Mayer is eszmélt és kért időt, hogy 11-6-tal masírozzon be a döntőbe. A másik ágon Hajnal simán verte Schmidtet. A döntőben Mayer hiába próbált meg mindent, olykor a padlón is kúszva, nem tudott fogást találni Hajnalon, így soproni aranynak tapsolhattak a nézők. A bronz meccsre Takács elfáradt, így Mayer ezüstje mellett Schmidt bronzának is örülhet a bólyi csapat.

Női egyéni 3.0: Az idei kategóriabontással lehetőséget adtak a szervezők, hogy minél több hölgy kipróbálhassa magát az egyéni küzdelmekben is. Ez a döntés annyira jól sikerült, hogy immár 10 résztvevője is volt a kategóriának. A csoportmérkőzések során a bólyi fordulóban döntős Müllernét megtréfálta Nagyhegyesiné ugyan, de így is kéz a kézben jutottak be a legjobb 6 közé. A csoportgyőztes Falusiné és Leidli Niki mellett Komócsinné és Jármer is sikerrel vette az akadályokat. A playoffban aztán Jármer túljárt Müllerné eszén (11-4), így ő játszhatott Leidli Niki ellen az elődöntőben. Mivel Komócsinné sérülés miatt nem tudta vállalni negyeddöntőjét, így Nagyhegyesiné játék nélkül jutott tovább, hogy megmérkőzzön a Bólyban „aranyossá” avanzsált Falusinéval. Az igazán remek meccsen a két komoly teniszes múlttal rendelkező immár pickleballos hölgy nehezen bírt egymással. Végül a szerencsének is köszönhetően Falusiné 12-10-es eredménnyel mehetett a döntőbe. A döntő a hétvégi időjárás szeszélyeit idézte, hiszen a mérkőzés első felében Leidli Niki vezetett 6-0-ra, hogy aztán a térfélcserét követően Falusiné 11-6-ra megfordítsa az állást. Falusiné így idei második győzelmét aratta a női egyéni 3.0-s kategóriában, mellyel komoly lépést tett a női egyéni 3.0-s pickleball kupa megnyerésére. A bronz meccsre Jármert megzavarta a fel-feltámadó szél, így Nagyhegyesiné Bóly után újabb bronzzal gazdagodhatott.

 

Folytatás július első hétvégéjén Sopronban!

Az összetett állása itt található:

Pickleball-OB-összesített-2023 Andocs

Újra Andocson gyűlnek össze hazánk legjobb pickleballosai!

A hétvégén már a 2. fordulóval folytatódik az Országos Pickleball Bajnokság! A Bazilikájáról méltán híres búcsújáró hely, Andocs látja vendégül a hazai pickleball elitet, hogy újabb lépéssel közelebb kerüljünk az idei bajnokok kilétéhez.

Egy rövid elemzéssel tekintünk a hétvége elé:

Férfi egyéni: A többszörös címvédő Szent-Andrássy Márk nem hagyott kétséget arról, hogy ki a legjobb Bólyban. Ugyan több nagy név is visszatér Andocson (pl: Kinál, Kacskovics), vagy több újoncot is avatunk (Puskás vagy Melléthei-Barna személyében), de a Rómából éppen csak hazatérő Márkot jósoljuk győztesnek. A dobogó második és harmadik fokainak megszerzésére komoly csaták várhatók.

Férfi páros: Az első forduló győztese Miklós és Szent-Andrássy kettéválik, ugyanis Márk visszatér tavalyi ezüstös párjához Kinál Zolihoz, míg Miklós Tarr Sanyival próbál szerencsét. A bajnoki címvédő Bőhm/Takács kettős rögtön Miklósékkal találja majd szemben magát a csoportküzdelmek során. A másik csoportban „összejöttek” az andocsi párok, hiszen a Komócsin/Leidli, a Vidus/Kétszeri valamint a Komáromi testvérpár is egy csoportba került Szent-Andrássyékkal egyetemben.

Női egyéni: A tavalyi bajnok Szakács Enikő „terített betlit” mutatott be az első fordulóban, így komoly formajavulásra van szüksége, ha meg akarja védeni címét. Emellett a teniszből érkező Turmezey Luca újoncként indul a mezőnyben, de szakértőink véleménye szerint nem esélytelenül. Abban az esetben, ha Enikő tudásának megfelelően játszik, valamint Luca is ráérez az egyéni játék rejtelmeire, komoly „kavarodás” lehet a mezőnyben. Véleményünk szerint éles csatákat láthatnak a helyszínre látogató nézők.

Női páros: A Felsőbüky Klári/Takács Flóra kettős nyögvenyelősen ugyan, de érvényesítette a papírformát Baranyában. Most azonban még nehezebb dolguk lesz, hiszen már a csoportban megkapták a Falusiné/Hoffmanné „mumus” kettőst, valamint az összecsiszolódni látszó Jármer/Szakács párost. A másik csoportban is meg kell küzdeni már a továbbjutásért is a pároknak, hiszen a rendkívül sokat fejlődő Szeli Fruzsi összeáll Turmezey Lucával. Rajtuk kívül ott van még a múltkori forduló meglepetéspárosa Cseténé/Müllerné és a mindig taktikusan játszó Csillag/Leidli kettős is. Már alig várjuk, hogy lássuk a parázsnak ígérkező összecsapásokat!

Vegyes páros: Még erősebb mezőny várja a szombati rajtot, mint az első fordulóban. Többek között újoncként nevezett a Turmezey/Melléthei-Barna kettős, valamint a Horváth/Puskás páros is. Az első fordulóban 3.0-ban győztes Boda/Müllerné kettős is lépett egyet feljebb és a legmagasabb kategóriában szeretnének most vitézkedni. Aztán persze ott vannak a „régi motorosok” Felsőbüky/Komáromi Rudi, vagy az első fordulóban „aranyos” Bőhm/Takács F., vagy az „ezüstös” Takács A./Szakács, elődöntős Vidus/Leidli, vagy pedig a tavalyi bajnok Szent-Andrássy/András kettősök. Mellettük érdemes lesz figyelni az újonnan összeállt Miklós/Szeli Fruzsi valamint a Tarr/Jármer kettősökre is. Hiányzik viszont a 2 bólyi grácia Cseténé és Falusiné, akik most inkább a fiatalok csapatba építésére fókuszálnak. Előbbi Mayer Ivánnal, utóbbi unokájával Schmidt Ádámmal indul 3.0-ban (Ugye, hogy a pickleball több generációs sport?!!!).

Junior: A tavalyi bajnok Takács Flóra ugyan megnyert mindent a felnőttek között az első fordulóban, azonban juniorban nem jutott be a legjobb 4-be sem. Érdeklődve várjuk, hogy vajon sikerül-e visszavágnia a bólyi srácoknak a márciusi vereségekért. A Baranya vármegyei tenisz versenyeken is rendre győztes Mayer most is a legfőbb esélyesek között van, a teniszben szintén sikert sikerre halmozó Schmidt Ádám mellett. Nem szabad leírni Szeli Fruzsit sem, hiszen mindig benne van a kiemelkedő eredmény. A budapesti és szombathelyi fiatalok talán egy picit lépéshátrányban vannak ugyan, de ebben a korban, rohamtempóban történhet a felzárkózás.

Pickleball – Játék MINDENKINEK!!!

Országos Pickleball Bajnokság 1. forduló

Május 7-8-án kezdődött meg az idei Országos Pickleball Bajnokság 4 fordulós versenysorozata. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Somogy megyei Andocs adott otthont az első fordulónak. A 2021-es 30 fő után idén 51 fő fogott ütőt, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a bajnokok kilétéhez.

Nézzük mi is történt a hétvégén az egyes kategóriákban:

Női egyéni: Mivel Felsőbüky Klára 3-szoros egyéni bajnoknőnk az idén nem indul egyesben, így az volt a kérdés, hogy a bólyi/andocsi rutin vagy a budapesti/soproni/andocsi fiatalság kerekedik felül. A csoportmeccsek során a rutinos Falusiné és Cseténé úgy játszottak a fiatalokkal, mint macska az egérrel, így nyerte meg könnyedén csoportját mind Falusiné, mind pedig Cseténé. De a Tom és Jerry-ből tudjuk, hogy a végén többnyire Jerry kerül ki győztesen, így meg sem lepődtünk azon, hogy a junior korú Takács Flóra szenzációs játékkal Falusinét az elődöntőben (15-10), Cseténét pedig a döntőben (15-13) verte meg, elhódítva ezzel a győztesnek járó aranyérmet és 100 pontot. Az erejével teljesen elkészülő Falusiné elöl végül Kurtz kaparintotta meg a bronzérmet (7-11). 

Dobogósok: 1. Takács F. (Fair-way), 2.Cseténé (Bóly), 3.Kurtz (Andocs),

Női páros: Sokan odaadták volna előzetesen a forduló aranyát a Felsőbüky/Jármer kettősnek. Nem volt köztük azonban a Csillag/Leidli N. páros. A kimondottan jó csuklóval megáldott Csillag és a mindig fürge Leidli N. ugyanis maximális erőbedobásra késztette a fair-wayes lányokat. A Komáromi Róbert kezei formálódó duó rendkívül közel volt a győzelemhez és csak Jármer Erika stabilitásának köszönhetően szenvedtek minimális vereséget. A harmadik hely sorsa nüanszokon múlott a Falusiné/Hoffmanné bólyi, a Kétszeriné/Komócsinné valamint a junior korú Tarr Sára/Takács F. páros között. Végül nyert az összeszokottság és az andocsi csapat egy bronzéremmel is gazdagodott.

Dobogósok: 1. Felsőbüky/Jármer (Fair-way), 2. Csillag/Leidli N. (Andocs), 3. Komócsinné/Kétszeriné (Andocs),

 Férfi egyes: A továbbra is veretlen kétszeres címvédő Szent-Andrássy Márknak most 19 kihívója akadt. A 4 db 5 fős csoport körmérkőzései többé-kevésbé az előzetes várakozásoknak megfelelően zajlottak. Az elmúlt időszak legtöbbet fejlődő férfi játékosa címre pályázó Takács Attila Kínál elleni győzelmével, valamint a játékkal fél éve ismerkedő Kacskovics András Tarr Sándor elleni lehengerlő játékával borult csupán némileg a papírforma. Érdekesség volt még a szerb Boris Nedic játéka, aki csoportjában csupán Havasitól kapott ki, így szintén bejutott a legjobb 8 közé. A negyeddöntők legizgalmasabb összecsapása a tavalyi ezüstérmes Kínál és bronzérmes Havasi csatája volt, ahol Havasi hiába vezetett 9-6-ra végül a mérkőzést egy pillanatig fel nem adó Kínál 11-9-cel jutott a Kacskovics elleni elődöntőbe. A másik ágon Takács A. simán verte Nedicet, így a Komócsint szintén magabiztosan legyőző Szent-Andrássyval nézhetett farkasszemet a következő körben. Az első elődöntőn Takácsnak a saját bevallása szerint sem volt semmi esélye Szent-Andrássy ellen, így maradt neki a bronzmeccs. A másik oldalon Kacskovics a korán összeszedett tetemes hátrányát ledolgozva 13-13-ra is állt Kínál ellen. Kínál remekül időzített időkérése után végül 15-13-mal ő lépett tovább a döntőbe. A döntő nagyon nehezen indult, sokáig 0-0 volt a képzeletbeli eredményjelzőn. Ezt követően lassan csordogált a mérkőzés, mígnem Szent-Andrássy magához ragadta a kezdeményezést és legszorosabb mérkőzésén 15-9-cel újabb aranyérmet zsebelhetett be. A bronzmeccsen a 2 fair-wayes játékos presztízs meccsét a valamivel pihentebb Takács nyerte Kacskovics nagy bánatára. A tavalyi bronzérmes Havasi Nedic előtt bejött 5-iknek, míg a 2 andocsi nehézbombázó Komócsin és Ignácz 7. és 8. helyen. Fontos kiemelni a bólyi újoncokat, akik véleményünk szerint törnek még borsot a nagyok orra alá. A soproni gigászoknak ezen a napon kevesebb szerep jutott, így az alsó házban végeztek.

 Dobogósok: 1. Szent-Andrássy (Ludovika), 2. Kínál (Ludovika), 3. Takács A. (Fair-way)

Férfi páros: Az előzetes esélyeket figyelembe véve 4-5 párosnak is reális esélye volt a dobogó legmagasabb fokára lépni. Ennek megfelelően a 12 párosból a legjobb 4-be a Bőhm/Takács A., a Havasi/Zalai, a Szent-Andrássy/Kínál és a Komócsin/Komáromi Róbert kettős jutottak el. Azt tegyük azért hozzá, hogy Komócsinék nagyon megizzadtak a Vidus/Leidli G. páros elleni negyeddöntőben és csupán minimális különbséggel nyertek.

Az elődöntőkben a vártnál simábban győztek Bőhmék Zalaiék ellen (15-9), valamint Kínálék Komócsinék ellen (15-8). A 15 pontig tartó döntő elején Bőhmék vették magukhoz a kezdeményezést és elhúztak 11-6-ra. Amikor már mindenki azt hitte, hogy sima lesz a döntő, akkor Kínálék előkaptak valamit a varázsdobozból, valamint Bőhméken is előjöttek a fáradtság jelei, így 13-13-mal fordultak a felek a végjátékra. Ezt követően csupán Kínálék tudtak pontot szerezni, így állandó partnerét (Takács Miklós térdsérüléssel bajlódik) Szent-Andrássyra cserélve Kínál 2 év után újabb aranyérmet szerzett férfi párosban. A bronzmeccsen Komócsinék vezettek ugyan, de a Havasi/Zalai kettősnek sikerült fordítani és megszerezni a bronzérmet.

Dobogósok: 1. Szent-Andrássy/Kínál (Ludovika), 2. Bőhm/Takács A. (Fair-way), 3. Havasi/Zalai (Fair-way),

Vegyes páros: A 11 párost 1 db 5-s és 1 db 6-os csoportba sorsolták a szervezők. Mivel azonban a Szent-Andrássy/András kettős az utolsó pillanatban visszalépett, így 2 db 5 fős csoportban küzdöttek a felek az elődöntőbe jutásért. A „halál” csoportnak keresztelt „A” jelű „quintett” minden mérkőzése a túlélésről szólt. Ez legjobban a címvédő Felsőbüky/Komáromi Rudolf kettősnek sikerült, hiszen mindegyik mérkőzésüket behúzták. A csoport második helyéért Jármer Erika Komáromi Róbert oldalán, Takács Flóra édesapja Takács Attila oldalán volt sokáig versenyben. Aztán nevető harmadikként körbeverésnek köszönhetően a Leidli Nikolett/Vidus Zoltán kettős jutott a legjobb 4-be, kiütve ezzel mind a Takács családot, mind pedig Jármerékat. A másik csoportban simább volt a felállás, mert a Tarr család mellett a Leidli testvérek jutottak tovább. Az elődöntőben Leidliék Felsőbükyéket kapták Luca nagy bánatára. Felesleges volt azonban az aggódás, mert Leidliék kihasználták a sokat hibázó Felsőbükyék gyengébb teljesítményét és magabiztosan jutottak a döntőbe. A Leidli családi döntőhöz az kellett, hogy Niki és párja is abszolválja az elődöntőt Tarrék ellen. Végülis ez viszonylag simán 15-10-tel meg is történt, így hazai közönség előtt Leidli családi döntőt rendeztek. A döntőben a fiatalabb Leidli testvérek akarata érvényesült, így megérdemelten szerezték meg életük első aranyérmét. A bronz meccsen győzött a rutin, így Felsőbükyék idén is bronzzal kezdték a szezont.

Dobogósok: 1. Leidli L./Leidli G. (Andocs), 2. Vidus/Leidli N. (Andocs), 3. Felsőbüky/Komáromi Rud. (Fair-way),

Junior egyéni: A női egyéni győztes Takács Flóra vágott neki egyértelmű esélyesként a jövő generációjának kiírt junior kategóriának. A 16 év alatti fiúk és 18 év alatti lányok összevont versenye azonban nem ment ennyire simán. Remek labdamenetek és a végéig kiélezett mérkőzések jellemezték a kategóriát. Elég csak Püspök Patrik és Takács Vince párharcát megemlítenünk, ahol Patrik 8-2-re is vezetett, végül mégis fejet kellett hajtania Vince előtt (11-9). Ugyanilyen volt Takács Flóra és Tarr Sára összecsapása is, ahol utóbbi 9-8-ra vezetett mikor is megsérült és fel kellett adni az összecsapást. Fontos kiemelnünk Szeli Lénárdot is, aki ebben a kategóriában is letette névjegyét.

Dobogósok: 1. Takács F. (Fair-way), 2. Takács V. (Fair-way), 3. Tarr Sára (Sopron),

Open egyéni: Először került kiírásra a kategória, hogy a kezdő és „fontolva haladó” játékosok is élvezhessék a játék és a versenyzés örömét. A 6 fős mezőnyben együtt versenyeztek kicsik és nagyok, hölgyek és urak. A kiegyensúlyozott „szenior” ágon Holper Judit és Matuz József jutottak az elődöntőben Petrovics Zsuzsa nagy bánatára, a „juniorokkal” tűzdelt másik ágon körbeverés alakult ki, így jobb pontkülönbségének köszönhetően Kissné mellett Szeli Lénárd örülhetett a továbbjutásnak. Kunos Viktória hiába verte Kissné-t sajnos nem juthatott tovább.

Az elődöntőben Holper rutinjának és okos játékának köszönhetően magabiztosan verte Szelit, míg a másik ágon az Open páros kategóriában együtt induló Matuz-Kissné ki-ki meccsét remek szerváinak is köszönhetően Matuz nyerte.

Az igazán kiélezett döntőn Holper kihasználta Matuz fáradságát, így szoros csatában 11-7-re nyert. A bronzmeccsen Szeli visszavágott a csoportban elszenvedett vereségért, így ő állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Dobogósok: 1. Holper (Andocs), 2. Matuz (Fair-way), 3. Szeli Lénárd (Sopron),

Open páros: 5 páros adta le nevezését a kategóriába, mely rendkívül kiélezett mérkőzéseket hozott. Elég csak annyit mondani, hogy minden párosnak legalább egy győzelme volt, illetve a későbbi győztes az ország 2 végéről frissen összeállt Szeli (Sopron)/Tárnokyné (Bóly) kettős minimális különbséggel (11-9, 12-10, 12-10) tudott csak felülkeveredni az Árvai/Kunos, A Végh/Huber és a Matuz/Kissné kettősökön. A második helyezett a hazai Püspök/Kétszeri kettős lett, akik csak egymás elleni eredmény alapján tudták megelőzni a rendkívül lelkes Végh/Huberné kettőst.

Dobogósok: 1. Tárnokyné/Szeli (Bóly/Sopron), 2. Kétszeri D./Püspök (Andocs), 3. Végh/Huberné (Andocs),