Közvetlenül a 2. alkalommal megrendezett andocsi pickleball gyerektábor után, július 30-án junior kupát rendezett a Szövetség. A 14 junior korú játékos U14, illetve U18 korosztályban mérhette össze tudását. Az eredeti kiírástól kicsit eltérve a szervezők U14-es kategórián belül különbontották a kezdő (akik a gyerektábor során ismerkedtek meg a játékkal), illetve a haladó (akik már korábban is játszották ezt a játékot) játékosokat.
Nézzük mi is történt az egyes kategóriákban:
U18 egyéni haladó:
Takács Flóra első nagy sikere helyszínén (itt nyert OB fordulót a felnőttek között májusban) ismét nem talált legyőzőre, így magabiztos játékkal kiérdemelte a kategória aranyérmét. Második lett a 13 éves Szeli Fruzsina, aki a tőle megszokotthoz képest talán egy picit fáradtabban mozgott a pályán. Harmadik helyen futott be a szintén még U14-es korosztályú Takács Vince, aki napról napra kerül közelebb a hölgyekhez, maximális erőbedobásra késztetve őket. Negyedik helyet az Országos Bajnokság budapesti fordulójának (Open kategóriában) páros győztese Jenei Miklós szerezte meg, aki a sírból hozta vissza Kunos Viki elleni mérkőzését (12-10). Ötödik helyezett a hazai Püspök Patrik, aki ha egy picit koncentráltabban játszik a jövőben, akkor nagy meglepetéseket szerezhet még. Hatodik helyezett lett Kunos Viktória, aki az edzés lehetőségek hiánya mellett is tudott jó néhány szét labdamenetet produkálni a többiek ellen. Arról pedig ne feledkezzünk el, hogy Jenei ellen inkább neki állt a zászló.
U14 egyéni kezdő:
Hat játékos is vette a bátorságot, hogy néhány nappal az első labdaérintése után benevezzen a junior versenyre. A körmérkőzések végén makulátlan mérleggel lett győztes a rendkívül tehetséges Béja Blanka. Alig maradt le tőle (11-7-re kapott ki Blankától) és lett második a szintén jó adottságokkal megáldott Darabos Lotti. Harmadik helyre a Czanyó fivérek közül most Sebi futott be megelőzve testvérét Zsombort. Zsombor igazán izgalmas mérkőzésen szerezte meg a 4. helyet, hiszen kiélezett mérkőzésen (11-9) nyert az 5. helyezett Tilly becenevű Donoghue Matilda Daisy ellen. Végül pedig az egyik leglelkesebb „huszár” Czanyó Zsigmond lett a hatodik, aki szintén remek labdameneteket produkált a többiek ellen.
U14 egyéni haladó:
Az U18-as kategóriában is már parázs csatákat hozott Szeli Fruzsi, Takács Vince és Püspök Patrik párharca. Az U14-ben azonban még jobban kitettek magukért a játékosok. Hozzájuk csatlakozott még Szőrös Mátyás, és a legifjabb Szeli Lénárd is. Hihetetlen volt nézni, hogy milyen jó labdamenetek, kiváló mérkőzések kerekedtek ki az egyes párharcokból. Takács Vince például szinte a végéig vezetett Szeli Fruzsina ellen, de végül minimális különbséggel (11-9) kikapott. Vince Fruzsi ellen szinte minden kiadott magából, aminek meg is lett a következménye, hiszen következő mérkőzésén Szeli Lénárd „kapta el”. Ezt követően viszont Léni fáradt el rettentően, és Püspök Patrik verte meg meccslabdáról Lénárdot (11-13). Csak, hogy érdekesebb legyen minden Patrikot pedig Szőrös Matyi verte meg kiélezett csatában (11-7). Az utolsó forduló előtt megjósolhatatlan volt a dobogósok kiléte, annyi körbeverés volt. Végül Szeli Fruzsina hibátlan mérleggel az U18 ezüstje után U14-ben aranyat nyert. Egymás elleni eredménynek köszönhetően Szeli Lénárd lett a második, Takács Vince a harmadik. Az egy-egy győzelmet bezsebelő Szőrös Matyi és Püspök Patrik között is az egymás elleni eredmény döntött előbbi javára.
U18 páros:
Mivel csak 3 nevező volt a párosok versenyére, így a szervezők összevonták az U14 és U18-as korosztályt. A 3 párosból elsőre kiemelkedett ugyan a Takács Flóra/Szeli Fruzsina kettős, de mégsem volt annyira sima útjuk a győzelemig. A Takács Vince/Szőrös Matyi kettős illetve a Szeli Lénárd/ Püspök Patrik kettős is komoly erőfeszítésre késztette a lányokat. Matyiék az elején sokáig vezettek is Fruzsiék ellen. Püspök szintén elkapta a fonalat Flóráék ellen így ők is sokáig jól tartották magukat a későbbi győztes ellen. Végül Flóráék két győzelemmel nyerték a kategóriát. A második helyet az egymás elleni mérkőzésen rendkívül taktikusan játszó Takács Vince/Szőrös Mátyás szerezte meg Szeli Lénárd és Püspök Patrik nagy bánatára.
Köszönjük Andocs, hogy újabb mérföldkőhöz segítetted a hazai pickleballt!