A Kurtz/Zalai páros valamint Felsőbüky és Bőhm az első magyar pickleball bajnokok
Verőfényes napsütés közepette kezdődött el az első magyar pickleball bajnokság. A Marczibányi téri Sportcentrumban több, mint 20 fő jött össze, hogy ennek a történelmi eseménynek a részese lehessen.
A szervezők vegyes páros, női egyéni és férfi egyéni kategóriát hirdettek meg. A vegyes párosok küzdelmei 2 négyes csoportban kezdődtek meg. A csoportmérkőzések izgalmas csatái után végül a Kurtz/Zalai valamint a félig amerikai félig magyar Tóth/Tanen vegyes páros jutott az A csoportból a legjobb négy közé.
A „B” csoport rögtön egy meglepetéssel indult, hiszen a rutinosnak mondható Budai/Solymosi „családi párosunk” belenézett a frissen összeállt Zsók/Molnár páros pofonjába. Mint később kiderült ez előbbi párosunk vesztét jelentette, így a Ferenczy/Jármer és Zsók/Molnár páros folytathatta a küzdelmeket.
Az elődöntőkben az „A” csoportból érkező Zalai/Kurtz és Tóth/Tanen páros könnyed győzelmeiknek köszönhetően besétáltak a döntőbe, ahol újra megmérkőztek egymással.
A döntő két szoros szettben végül Zalai/Kurtz sikerét hozta.
Összességében elmondható, hogy hibátlan mérleggel teljesen megérdemelten a Zalai Zsolt és Kurtz Tímea alkotta páros szerezte meg az első magyar pickleball bajnokság aranyérmét.
„A” csoport eredmények:
Tóth/Tanen – György/Tóth | 2-1(2, -7, 6) |
Balla/Holper – Zalai/Kurtz | 0-2 (3,4) |
Tóth/Tanen – Balla/Holper | 2-0 (4,4) |
György/Tóth – Zalai/Kurtz | 0-2 (2,6) |
Tóth/Tanen – Zalai/Kurtz | 0-2 (4,9) |
György/Tóth – Balla/Holper | 2-1 (-7,6,5) |
Az „A” csoport végeredménye:
Helyezés | Név | Győzelem | Vereség | Szett arány |
A – I | Zalai/Kurtz | 3 | 0 | 6-0 |
A – II | Tóth/Tanen | 2 | 1 | 4-3 |
A – III | György/Tóth | 1 | 2 | 3-5 |
A -IV | Balla/Holper | 0 | 3 | 1-6 |
„B” csoport eredmények:
Felsőbüky/Acosta – Ferenczy/Jármer | 0-2 (2,11) |
Solymosi/Budai – Molnár/Zsók | 0-2 (5, 3) |
Felsőbüky/Acosta – Solymosi/Budai | 1-2 (-5, 3, 5) |
Ferenczy/Jármer – Molnár/Zsók | 2-0 (5,8) |
Felsőbüky/Acosta – Molnár/Zsók | 0-2 (2,5) |
Ferenczy/Jármer – Solymosi/Budai | 1-2 (3,-5, 8) |
Az „B” csoport végeredménye:
Helyezés | Név | Győzelem | Vereség | Szett arány |
B – I | Ferenczy/Jármer | 2 | 1 | 5-2 |
B – II | Molnár/Zsók | 2 | 1 | 4-2 |
B – III | Solymosi/Budai | 2 | 1 | 5-4 |
B -IV | Felsőbüky/Acosta | 0 | 3 | 1-6 |
A párosok versenyét követte a női és férfi egyes küzdelmei. Mindkét nem esetében kettő 3 fős csoportban zajlottak a körmérkőzések, hogy mindkét csoport első két helyezettje mérkőzzön meg a legjobb 4 között.
A nőknél a csoportmeccseket követően Felsőbüky – Jármer elődöntő alakult ki a felső ágon, mely szoros csatában előbbi győzelmét hozta. Az alsó ágon pedig a páros győztes Kurtz Tímea Holpert győzve sétált be a döntőbe. A 21 pontig tartott döntő igazi hullámvasúthoz hasonlított, hiszen hol az egyik hol a másik játékos gyűjtött zsinórban 4 pontot is. Az idegek csatájában aztán kidomborodott a rutin, így Felsűbüky Klára nyerte az ütközetet, megkoronázva ezzel az egész napos teljesítményét.
A férfiaknál az „A” csoportban Bőhm két könnyed győzelemmel jutott az elődöntőbe. A másik elődöntős helyért György és Balla óriási csatát vívott egymással. Egy hajszállal ugyan, de Balla bizonyult jobbnak, így ő várhatta ellenfelét a „B” csoportból.
A „B” csoportból Zalai és Tóth kiemelkedett, így Zsóknak be kellett érnie a csoport harmadik helyével. A csoportelsőségért zajló mérkőzésen a párosban bajnoki címet szerzett Zalai itt is jobbnak bizonyult Tóthnál, így ő nézhetett farkas szemet Ballával, míg a másik ágon Bőhm – Tóth elődöntő alakult ki.
Az elődöntők az esélyesebb versenyzők sikerét hozták, így Zalai második döntőjére készülhetett Bőhm ellen. A döntő igazán izgalmasra sikeredett, hiszen Zalai először nagyon elhúzott. Bőhm csak 7-7-nél érte utol, és csak ezt követően vette át a vezetést. A végig kiegyensúlyozott, magas színvonalú döntőt végül a frissebb Bőhm Zoltán nyerte.
Az esemény nem jöhetett volna létre a Marczibányi téri Sportcentrum és a Sportfloor Kft. nélkül. Köszönjük nekik a támogatást!